2015. január 20., kedd

40. fejezet (Juhhéééé idáig is eljutottunk!)

(Vicky)


Egymást támogatva mentünk fel a hotelszobánkba, és terültünk el az ágyon. Hanyatt feküdtem, behunytam a szememet, hogy kevésbé szédüljek. Jimmy mellém feküdt, lassan kihámozott a ruháimból, majd minden figyelmét a melleimnek szentelte.

- Neked van a legszebb cicid a világon! - dörmögte, én pedig felkacagtam. - Kinevet Miss Taylor-Wanderwoods?

- Hülyeségeket beszélsz. - kuncogtam.

- Komolyan mondtam. - felelte mosolyogva, én pedig fölé kerekedtem, és ráültem a csípőjére. 

- Udvarlás nélkül is megkapsz. - motyogtam, miközben kiszabadítottam a farkát a nadrágjából, majd beleültem és meglovagoltam. Észvesztő volt Jimmy-vel szexelni. Minden egyes mozdulata megőrjített, és a tudat, hogy akart engem, mámorossá tett mindent. Zihálva heveredtünk egymás mellé, izzadtan. Jimmy félig ránk húzta a takarót, én már majdnem el is aludtam, mikor felém fordult és megszólalt.

- Vicky... - suttogta.

- Hm? - nyögtem fel morcosan.

- Ez csak a mostani hétvégére szólt, vagy azért folytathatjuk otthon is? - kétségbeesettnek tűnt, de én nem sajnáltam őt egy kicsit sem.

Szándékosan tartottam őt bizonytalanságban, hisz ő is ezt tette velem annak idején. Élveztem, hogy ennyire megviselte a viselkedésem, hogy nyugtalan volt, féltékeny és feszült. Ugyanazt érezte, amit én 6 évvel korábban, de még nem akartam abbahagyni ezt a játékot. Nyilvánvalóan szerette a feleségét, és csak a szex miatt járt a tilosban. Mindez nekem való kapcsolatforma lett volna, hisz én sem vágytam másra, csak egy szeretőre és jó sok élvezetes szexre. Tudtam, hogy a kérdése arra irányult, hogy mindaz után, ami kettőnk közt történt, leszek e a szeretője, de még nem akartam biztosítani őt semmiről. 

- Aludni szeretnék, Jimmy. - ásítottam, miközben hátat fordítottam neki és jobban magamra húztam a takarót. - Ha elkap a heves nemi vágy, majd szólok, ne aggódj.

- Utálom, ha nem én vagyok a főnök... - morgott Jimmy, majd minden habozás és előre megkérdezés nélkül egyszerűen hozzám bújt, és átölelt. Belemosolyogtam a párnámba, majd mély álomba zuhantam.

Napsütésre ébredtem, jólesően kinyújtóztam, majd kinyitottam a szemeimet, és Jimmy fürkésző tekintetével találtam szemben magam. Tenyeremmel eltakartam az arcomat előle. 

- Mióta nézel engem? - motyogtam ásítva.

- Mióta ébren vagyok. - mondta halkan és megcsókolta az arcomhoz tartott kézfejemet. Elvettem a kezem, megsimogattam borostás arcát. 

- Hogy nézhetsz ki ilyen jól reggel? - bosszankodtam. Bármelyik nő eldobta volna a bugyiját, ha így láthatta volna Jimmy-t. Tarajos haja kócos volt, szemei még kissé álmosak, apró borosta az arcán, épp csak csípőjéig volt betakarózva, így gyönyörködhettem csodás mellkasában és feszes, izmos hasában.

- Szóval tetszem neked? - incselkedett velem. Hirtelen lerántotta rólunk a takarót, két lábam közé fúrta magát, és karjain támaszkodva nézett le rám.

- Roppant férfiasnak talállak, főként ha dühös vagy. - mondtam, mire felnevetett.

- Te vagy az egyetlen, aki így ki tud hozni a sodromból.

- Mert én nem félek tőled, Jimmy. - kuncogtam, és közben beleharaptam az ajkába.

Felszisszent, majd egyetlen gyors mozdulattal a hasamra fordított, és belém hatolt. Kéjesen felnyögtem, odadomborítottam a hátsómat, ő pedig erőteljes lökésekkel válaszolt. Egyszerre élveztünk el, egymás lüktetésében gyönyörködtünk. Azt hittem, amint végeztünk elhúzódik majd, de ő inkább ott maradt rajtam, és arcát a lapockámhoz simította. Sokáig így maradtunk, simogattuk egymást, majd Jimmy nehézkesen lemászott rólam, mintha nem akarna elszakadni tőlem, és bement a fürdőbe. Nemsokára én is felkeltem, szűk farmerbe bújtam, ujjatlan toppot vettem fel, és a dorkómat. Ezután nekifogtam a pakolásnak, szépen összehajtogattam a ruháimat, eltettem a másik cipőmet, majd türelmesen vártam, míg Jimmy méltóztatott kijönni a fürdőből.

- Te már kész is vagy? - kérdezte meglepődve.

- Még bemennék a fürdőbe. - feleltem.

- Addig én is összepakolok. 

Kicsit felfrissítettem magamat, fogat mostam, fésülködtem. A hajamat egyszerűen összefogtam a tarkómon, leheletnyi sminket tettem fel, majd összeraktam a neszeszeremet, és visszamentem a szobába. Betettem a neszeszert is a táskámba, addigra Jimmy is elkészült.

- Egy óra múlva indul a gép, de le kell még adnunk a kocsit is. - mondta Jimmy.

- Tőlem elindulhatunk. - vontam vállat.

A recepción fizettem, a számlát gondosan eltettem, majd Jimmya reptérre vitt minket, ahol leadtuk az autót. Nem kellett sokat várnunk, épp megittuk az automatás kávénkat, már fel is szállhattunk a gépre. Jimmy roppant előzékeny volt velem, még azt sem nehezményezte, hogy fél úton úgy aludtam el, hogy közben a fejemet a vállára hajtottam. Gyengéden, az arcomat simogatva ébresztett fel, mikor a gép leszálláshoz készülődött, hogy becsatolhassam az övemet. Simán landoltunk, összeszedtük a csomagjainkat, majd beültünk a Buick-ba.

- Imádom ezt a kocsit. - nyújtóztam nagyot az anyósülésen.

- Én is, de hamarosan le kell cserélnem. - sóhajtott fel. Érezhetően nehezen vált meg tőle. - Nyugdíjba vonul az én drágaságom.

- Milyet veszel helyette? - érdeklődtem.

- Még nem tudom, majd körbe akarok nézni a neten. Valami egyedit szeretnék.

- Nem is illene hozzád egy tucatautó. - nevettem fel.

- Túl jól ismersz... - csóválta a fejét.

- Te nem változtál semmit, Jimmy. Csak lett egy-két ősz hajszálad. - ugrattam, mire játékosan rácsapott a combomra. 

- Azok is miattad nőttek ki. - vágott vissza, de a kezét nem vette el a combomról, míg meg nem érkeztünk apa házához. Leparkolt az út szélén egy piros Toyota mögött. 


- Itt van Gabrielle. - mutatott az autóra.

- De jó, ez izgi lesz! - dörzsöltem össze a két kezemet huncut arckifejezéssel.

- Ugyan miért? - kérdezte Jimmy homlokráncolva.

- Láthatom a bűntudatos arcodat az első sorból. - vontam vállat.

- Nincs bűntudatom, Vicky. - nézett rám komolyan, én pedig zavarba jöttem és nem is szóltam többet, csak a nyomában bementem a házba. Nana tüstént megölelt mindkettőnket, és csacsogva mesélte, hogy apa már milyen remekül érezte magát.

- Gabby épp a kötéseit cseréli. - mondta, mi pedig követtük a nappaliba, ahol apa a kanapén feküdt, Gabrielle pedig szakszerű és gyors mozdulatokkal a műtéti sebét kezelte.

- Szia apa. - üdvözöltem őt, és odarohantam hozzá. - Heló Gabrielle. - mosolyogtam rá kissé erőltetetten, majd minden figyelmemet apának szenteltem. - Hogy vagy? Nem fáj?

- Jól vagyok kincsem, mondtam, hogy nem kell aggódnotok miattam. - simogatta meg az arcomat. - Gabby és Katie remekül ápoltak.

- Én meg a lábamat lógattam, mi? - jegyezte meg csípősen Nana.

- Dehogyis. - nevetett apa. - Nana úgy pátyolgat, mintha 5 éves lennék most is.

- Kész is vagyok, Dean. - mondta Gabby, majd elcsomagolta a táskájába az eszközeit, egy neylonba dobta a használt kötszert, gumikesztyűt.

- Gyertek, vacsorázzunk meg. - javasolta Nana. - Sütöttem húst, van hozzá párolt zöldség, és maradt tegnapról egy kis sütemény is.

- Jól hangzik. - nyögtem fel. A nyálelválasztásom azonnal meg is indult, győztem nyeldekelni ezután, mire végre megmelegedett az étel. Apa részletesen kifaggatott minket Jimmy-vel, hogy mi történt New Orleans-ben, én pedig lelkesen ecseteltem az eseményeket, persze gondosan kihagyva a szobaproblémát és a vad szexet a történetből. Gabrielle árgus szemekkel hol engem, hol Jimmy-t fixírozta, ami kezdett módfelett idegesíteni. Elővettem a telefonomat, és egy gyors SMS-t küldtem Melanie-nak.

"1 ÓRA MÚLVA HÍVJ ÁT MAGADHOZ, MERT ÖNGYI LESZEK SZT. GABRIELLE-TŐL..."

Gabrielle szinte rátapadt Jimmy-re, ahogy mindig, cseppet sem törődve azzal, hogy esetleg a környezetét milyen fokban zavarhatta a viselkedése. Bár úgy tűnt, csak engem frusztrált, ahogy falatonként etette Jimmy-t. Hosszúra nyúlt a csend, Nana pedig, hogy megtörje azt, sikeresen beletenyerelt a jelenleg legérzékenyebbnek számító témába. 

- Jól látom, hogy békét kötöttetek? - nézett rám átható tekintettel, én pedig igyekeztem nem ránézni Jimmy-re. Békét kötöttünk volna? Arról nem esett szó ugyan, de azt mindenképp megállapíthattam, hogy szeretők lettünk, és ha kölcsönösen kielégülésre leltünk egymás társaságában, kevesebb eséllyel estünk egymás torkának. Effektíve akkor igen, békét kötöttünk.

- Igen, Nana. - feleltem csevegő hangon. - Megtárgyaltuk az ellentéteket, és sikerült kompromisszumot kötnünk természetesen a család és a vállalt érdekeit szem előtt tartva.

- Ezt örömmel hallom. - mosolygott apa, bár a tekintete engem fürkészett. Talán túl jól ismert minket! Elárultuk magunkat egy kósza pillantással? Netán apa a betegágyán gondolatolvasási képességekre tett szert? - Remélem, most már normális családi életet élhetünk.

- Persze, amint elárulod, ki a kis barátnőd. - cukkoltam komoly arccal, rábökve egy apró kis szívásnyomra a nyakán.

- És illendően bemutatod őt nekünk. - folytatta Jimmy.

- Nekem még áldásomat kell adnom erre a kapcsolatra. - lépett közbe Nana felháborodást színlelve.

- Nekem pedig meg kell vizsgálnom, hogy egészséges e. - nevetett Gabrielle.

- Most ez lesz az új téma? - fanyalgott apa. - Ez az én magánügyem...

Megcsörrent a telefonom, így gyorsan kimentettem magam, és megbeszéltem Melanie-val, hogy átmegyek hozzájuk. Nem volt gyomrom hozzá, hogy tovább nézzem Jimmy-t és Gabrielle-t együtt. Valami egészen különös birtoklási vágy lappangott bennem Jimmy irányába, amivel nem tudtam jelen szituációban mihez kezdeni, és nem akartam hülyét csinálni sem magamból. Elmenekültem, ahogy egy gyáva ember tette volna. 



Drágáim! Íme a legújabb fejezet, remélem tetszik mindenkinek, és írtok nekem pár komit. Mindig nagyon várom, hogy kapjak. 
Pixy, várom a további best ofokat, nyugodtan dobd át email-ben, teszem ki az oldalra.

Nektek hogy tetszett a Best of Vicky és Jimmy válogatás?

Pusszantás midnenkinek, Arielle



 

5 megjegyzés:

  1. Csak a szokásos - legyintenék, ha nem a te blogodról lenne szó, de így! Imádom! Csak a szokásos! :DDDDD
    Szeretem a két bolond szerelmest, akik még maguknak sem merik bevallani, hogy mit éreznek egymás iránt.
    Nem tehetek róla, de én nagyon nem szeretem Gabriellet. Van egy olyan érzésem, hogy még nagyon be fog nekik kavarni.
    Köszönöm, hogy feldobtad a napomat.
    Puszi: Dolores <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dolores!
      Köszönöm, hogy írtál, és nagyon örülök, hogy ez a rész is tetszett!Gabrielle nekem sem a szívem csücske, de kell ő ebbe, majd később megértitek, hogy miért.
      Igyekszem a frissel.
      Puszi, Arielle

      Törlés
  2. HŰŰŰHAAAAA! Ez aztán fejezet volt a javából!!!!:D Komolyan mondom,hogy amikor megláttam,hogy új fejezet van nem is felcsillant hanem egyenesen felszikrázott a szemem!!!:D Igazából semmi újdonságot nem tudok írni mert még mindig IMÁDOM és teljesen oda-vissza vagyok a történetedért!!!♥♥♥♥ Hát szokásunkhoz híven Jimmy és Vicky már a fejezet elején belecsaptak a lecsóba!!!:D Teljes mértékben megértem és támogatom Vicky a húzzuk még egy kicsit Jimmy fejét és ne adjuk be neki a derekunkat teljesen tervét!!:D Mert Jimmy igenis megérdemli,hogy ahogy annak idején ő tartotta kétségek között Vickyt most ő legyen ugyanabban a helyzetben, ugye milyen rossz érzés ha visszanyal a fagyi,Jimmy??! :D Na itt komolyan dőltem a röhögéstől: "- Aludni szeretnék, Jimmy. - ásítottam, miközben hátat fordítottam neki és jobban magamra húztam a takarót. - Ha elkap a heves nemi vágy, majd szólok, ne aggódj." :DDDD Komolyan annyira imádom Vicky fejét!!:DD Egyébként lehet Jimmy bármennyire is faszfej néha az ilyen pillanatoknál mint itt is: "morgott Jimmy, majd minden habozás és előre megkérdezés nélkül egyszerűen hozzám bújt, és átölelt. " az ilyen pillanatok azok amikor olvadozni kezdek mint a meleg nyári napon a fagyi!:D És remélem azt sem kell megindokolnom,hogy ennél a résznél miért is olvadoztam ismételten :" Bármelyik nő eldobta volna a bugyiját, ha így láthatta volna Jimmy-t. Tarajos haja kócos volt, szemei még kissé álmosak, apró borosta az arcán, épp csak csípőjéig volt betakarózva, így gyönyörködhettem csodás mellkasában és feszes, izmos hasában." :3 :D Egyébként jól megvolt az ellentét a mostani és az odafelé repülőút között!:) Na és amikor megérkeztek haza Vicky beszólása és Jimmy visszaszólása nagyoon komoly volt!! Én úgy de úúúúgy nem bírom Gabrielle fejét,hogy komolyan legszívesebben nem is tudom mit csinálnék vele de azért van egy-két igencsak fájdalmas ötletem!:D Komolyan ennyire rá kell másznia Jimmyre, és falatonként etetni???!!! Na komolyan ez volt az a pillanat amikor totálisan kiakadtam!!! Nem csodálom,hogy Vicky elmenekült otthonról!! Ezen a mondatán komolyan annyira röhögtem,hogy szinte a székről is leestem: ""1 ÓRA MÚLVA HÍVJ ÁT MAGADHOZ, MERT ÖNGYI LESZEK SZT. GABRIELLE-TŐL..."" :DDDDD Remélem Szent Gabrielle nem fog bekavarni nekik semmivel!!! És azt is nagyon várom már,hogy mikor vallják be maguknak és egymásnak is hogy még mindig szerelmesek egymásba!!!♥ Igazából csak ismételni tudom magamat: IMÁDTAM,IMÁDTAM,IMÁDTAM!!!!♥♥♥♥♥♥♥ És természetesen NAGYOOON de NAGYOOON de NAGYOOON várom a folytatást!!!!!!
    IMÁDÁS VAN EZERREL!!!!!♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
    Ui.: Küldöm a mai fejezettel bővített Best of gyűjteményt!
    Puszi:Pixy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Pixy!!!!
      Mindent megadnék, hogy azokat a szikrázó szemeidet lássam olvasás közben! :)
      Ugye, hogy kell ez Jimmy-nek?! Én is így éreztem!
      Köszönöm, hogy észreveszel olyan apróságokat, amiket direkt ejtek meg a sztoriban, és azt gondolom, hogy senki sem fog felfigyelni rá.
      Nincs már olyan messze, hogy hozzak egy romantikus csöpögős részt, ennyit elárulhatok :) De még akkor sem leszünk közel a történet végéhez :P
      Best of frissítve. Köszönöm!!! <3
      Puszi, Arielle

      Törlés
  3. Szia!^^
    Nagyon jó volt olvasni, de azért is, mert olyan kíváncsi leszek, hogy Gabrielle fog-e valamit gyanítani Jimmy és Vicky kis "kapcsolatáról".
    Na, meg azt hittem, hogy jobban nem is indulhatna a napom, túléltem, na mindegy, nem kezdem el leírni az életem, elég hosszú lenne stb... No, olyan jó volt olvasni, mert feldobtad a napomat c:
    De nem szaporítom tovább a szót, nagyon jó lett^^
    Hamar kövit :D
    Puszi, Lessi

    VálaszTörlés