10. fejezet

(Vicky)

A repülőn még bőgtem, de amint leszálltam New York-ban megkeményítettem magamat. Nem akartam feladni önmagamat, hisz végre rájöttem, ki is vagyok valójában, és nem voltam hajlandó visszavenni magamra azt a viselkedésformát, amit rám erőszakoltak. Nem akartam olyan lenni, mint anyu. Elrendeznék az én életemet is, kizárnák belőle apát, és sose mehetnék vissza többet Vancouver-be. Életemben először éreztem magamat igazán erősnek ahhoz, hogy felvállaljam a saját énemet. Félresöpörtem a Jimmy miatt érzett csalódottságot, az összetört szívemmel pedig nem is akartam foglalkozni. 

A sofőrünk várt rám a reptér halljában a szánalmas egyenruhájában, amit a nagyanyám terveztetett. A csomagjaimat már összeszedte, amint megpillantott, a kézitáskámért nyúlt.

- Miss Taylor-Wanderwoods, üdvözlöm. Remélem, jól utazott.

-  Köszönöm jól, Peter. Viszem a táskámat én. - húztam el a karom felőle. 

Szótlanul követtem őt az autóig, hagytam, hogy kinyissa nekem a hátsó ajtót, majd beszálltam a sötétített üvegű járműbe. Ráérősen hajtott a belvárosi házunk felé, de nem is bántam, hogy nem sietett, így volt időm, hogy összeszedjem a gondolataimat, és még több erőt merítsek. Felkészültem már rá, hogy a család nem fogja örömmel fogadni a változásokat, de őszintén szólva, nem igazán érdekelt a véleményük.  Az a Vicky akartam lenni, akinek a bőrében jól érzem magamat, és nem az, akinek mindenféle viselkedési szabályt be kellett tartania, és aszerint élnie, hogy mit mondtak neki a nagyszülei, vagy az anyja. 

Amint leparkoltunk a házunk előtt, nem vártam meg a sofőrt, kiszálltam az autóból, és hátra sem pillantva rögtön elindultam. Kinyitottam a kiskaput,  átvágtam az előkerten, mit sem törődve a frissen nyírt gyeppel, vagy a nagy műgonddal elhelyezett virágokkal, feltéptem a kétszárnyas bejárati ajtót. Gyűlöltem ezt az ajtót. Hatalmas réz kopogtató volt a külső felén, és annyira antik hatást akart kelteni, hogy már szinte giccses volt. Tisztességesen be se lehetett csapni a két szárnya miatt...

Anya és John a nappaliban ücsörögtek, és mindketten felkapták a fejüket, amint betrappoltam a hatalmas előtérbe. Intettem feléjük, majd a lépcső felé vettem az irányt, de én magam sem gondoltam, hogy ennyivel lerendezhetem a velük való érintkezést. Anya azonnal utánam szólt.

- Victoria! - tudta, hogy utálom, ha a teljes nevemen szólítanak. Megálltam a lépcső hatodik fokán, de nem néztem vissza.

- Mondd! - feleltem egyszerűen.

- Talán tessék. - javított ki azonnal. - A hölgyek nem csörtetnek úgy, mint egy igásló, hanem suhannak.  Légy oly szíves és viselkedj normálisan. Nem óhajtom újból arra fecsérelni az időmet, hogy apád vidéki stílusát csiszoljam le rólad.

- Vancouver egy nagyváros, anya. És apa tök jófej, akármit is gondolsz róla. - vetettem ellen azonnal.

- Minden nyár végén ezt fogjuk játszani? - sóhajtott fel, majd felkelt a kanapéról, ott hagyta John-t, és odajött hozzám. - Hogy nézel ki, kislányom? - szörnyülködött. Végignéztem magamon, de én semmi kifogásolhatót nem láttam. Farmer rövidnadrág volt rajtam, Jimmy egyik Metallica-s fekete trikója, amit nemrég nekem adott, valamint Melanie egyik leselejtezett magas szárú sportcipője. Enyhe sminket viseltem csupán, hosszú szőke hajamat egy egyszerű lófarokba fogva dobtam csak a hátamra. 

- Úgy nézek ki, mint minden normális 16 éves lány. Nem hiszem, hogy a repülőn kiskosztümben kellett volna utaznom. - replikáztam.

- A nagyszüleid vacsorára hívtak minket, hogy köszönthessenek itthon, úgyhogy kérlek, szedd össze magad, tusolj le, öltözz át. Nem bánom mit csinálsz magaddal, de így nem jöhetsz velünk. - olyan pattogósan tudta osztogatni a parancsokat, mint nagymama. A hideg rázott tőle ilyenkor.

- Nekem nyolc. Itthon is maradhatok. - vontam vállat, majd kikerültem, és felszaladtam a lépcsőn. Csak, hogy idegesítsem őt, direkt jól odacsaptam a talpamat a márványpadlóhoz.

- Egy óra múlva indulunk! - kiáltott utánam anya, de én már nem válaszoltam. Amint felértem a szobámba, felhívtam a legjobb barátomat Andrew-t, és elmeséltem neki mindent, ami velem történt a szünidőben. Mivel egy csapatban játszottunk a nem vonzalom terén már elég rég óta, ki volt éhezve minden szavamra, részletesen le kellett írnom neki Jimmy-t, és persze mindent, ami kettőnk közt történt, így természetesen a nagyszüleimhez nem mentem el, amiből megint csak fennakadás volt.

Andrew nem véletlenül volt a legjobb barátom, szinte testvéremként szerettem őt, és nem is lepődtem meg rajta, hogy támogatott, sőt helyeselte a változásokat az életemben. A szünidő utolsó napján elmentünk a belvárosba vásárolgatni, és így összeállítottunk nekem egy teljesen új ruhatárat, amiben csak olyan darabok voltak, amik nekem tetszettek, és egy olyan sem, amit anyám választott volna.

Az iskola első napján már konfrontálódtam. Andrew-t piszkálták a mássága miatt, ez amúgy is mindennapos volt, és mivel a védelmére keltem, az egyik srác engem is molesztálni kezdett, aminek az lett a vége, hogy kénytelen voltam egy jól irányzott jobb egyenessel kivívni, hogy leszálljon rólam. Rögtön landoltam az igazgatóiban, és egy ejnye-bejnye után anya jött értem. Persze totál kikészült az egész szituációtól, és garantált egy hosszas elbeszélgetést szegény apának, amiért az ő bájos kislánya ennyire kifordult saját magából, de nem igazán tudott érdekelni a dolog. 

Jimmy miatt nagyon rosszul éreztem magam. Rengeteg éjszakán sírtam álomba magamat, és senkinek se beszélhettem erről Andrew-n kívül. Titkon vártam, hogy felhív majd, vagy idejön New York-ba, és szerelmet vall nekem, de én sem gondoltam komolyan, hogy megtenné. Happy end csak a filmekben és a romantikus regényekben létezik, a való életben ilyenre nem kell számítani. 

Egy hónapja voltam ismét New Yorkban, mikor észrevettem, hogy valami nem stimmel velem. Reggelente hányingerem volt, többször hánytam is, és a menstruációm sem jött meg. Egyértelmű volt, hogy ezek a tünetek mire utaltak, így megkértem Andrew-t, hogy szerezzen nekem egy terhességi tesztet. Kihagytuk az utolsó óránkat az iskolában, és az egyik törzshelyünkön, egy belvárosi kis kávézóban megcsináltam a tesztet. 

Arra számítottam, hogy a tájékoztatón említett 5 percet görcsös gyomorral töltöm majd a mosdó fülkéjében, de nem így lett. Amint a vizeletcseppek végigértek a mintasávon, azonnal megjelent a kontrollcsík és egy másik is halványan. Az 5 percet azzal töltöttem, hogy arra vártam, ez a csík elhalványodjon, és végleg el is tűnjön, de ehelyett csak egyre pirosabb lett. Ott álltam a kávézó wc-jében, kezemben a bizonyítékkal, hogy terhes vagyok, és nem tudtam mihez kezdeni az információval.

Zsibbadt aggyal mentem vissza Andrew-hoz, aki az egyik asztalnál kevergette unottan a cappuccinoját. Leültem mellé, de nem tudtam megszólalni. Rémülten nézett rám, és én rémülten néztem vissza rá. Kivette a kezemből a kis műanyag tesztert, rápillantott, majd vissza rám.

- Baszd meg, Vicky! - nyögött fel. A szemetesbe dobta a tesztet, majd átölelt, és a hajamba suttogott. - Nem lesz semmi gáz. Felhívod azt a cuki-muki faszfejet, és elmondod neki, hogy sikerült felcsinálnia. 

- És akkor mindenki tudni fogja, hogy lefeküdtem vele. Apa kiakad, anya kiakad, a nagyszüleim agyvérzést kapnak. - sóhajtottam reményvesztetten.

- Valamit akkor is tenned kell. Terhes vagy. Egy gyerek van a hasadban. - mutatott a hasam felé.

Rátettem a kezemet a hasamra, és tudatosult bennem, hogy egy kisbaba növekszik benne. A szerelem gyümölcse. Jimmy és az én szerelmem gyümölcse. 


Tudtam, hogy csak addig óvhatom meg őt mindentől és mindenkitől, amíg rajtam és Andrew-n kívül más nem tudott a létezéséről sem, mert ott, abban a pillanatban, amikor Andrew rávilágított az állapotomra, eltűnt az agyamból a zsibbadtság, és a szívem megtelt érzelmekkel a gyermekem iránt. Akartam őt.



Kérlek, ha olvastad, tisztelj meg egy kommenttel! Köszönöm! Arielle